Ragyogó esküvő.Nektek

Ragyogó esküvő.Nektek

Esküvői vendégvárás oldott hangulatban

2017. április 04. - Brillara esküvőszervezés

Mikor először láttam Gergőék „standját” egy esküvő kiállításon, elsőre a natúr fából készült installáció ragadta meg a figyelmemet. Aztán a gusztusos krémek és a grissini. Aztán az egész konstrukció mögött álló, segítőkész csapat. És miután meg is kóstoltam a Mártogatóst, mindez szépen összeállt kerek egésszé.

Egyre nagyobb igény mutatkozik a különleges megoldásokra, az alternatív ízekre, az egyediségre. Fokozottan igaz ez az esküvőkre: a párok szeretnék kifejezésre juttatni az esküvő stílusában a saját egyéniségüket, emlékezetessé tenni a nagy alkalmat maguk és a vendégek számára. Ilyen megoldásokra specializálódott a Mártogatós is, amely akár egyedileg tervezett, „névre szóló” design-nal is áll a párok rendelkezésére. Prauda Gergővel, a Mártogatós egyik alapítójával beszélgettem.

martogatos_catering_installacio.jpg

Milyen szolgáltatásokat tud nyújtani a Mártogatós csapata az esküvőkön?

Ez leginkább az adott esküvő jellegétől függ, mert van olyan esküvő, ahol a Mártogatós catering mint főétel jelenik meg, de van, hogy vendégváró falatokként. Előbbi esetben biztosan látványpulttal, személyzettel és komplett kitelepüléssel megyünk a helyszínre, míg utóbbinál sokszor egy asztalra készítjük elő a falatokat a vendégek érkezéséig.

Hogyan illeszkedik a Mártogatós az esküvő menetébe?

A klasszikusnak mondható menetrendben szerintem legjobban a vendégváráshoz passzol. Ez ugyanis egy olyan része az esküvőnek, amikor a pár még nincs jelen, a két násznép viszont összetalálkozik, és ilyenkor lenne igazán fontos, hogy ne csak az alkohol legyen az ismerkedésük eszköze, mert hosszú még a nap. A Mártogatós ételek és maga a koncepció is beszédtémát generálnak, „összehozzák” a vendégeket, beszélgetni kezdenek egymással. Ezt többször visszajelezték nekünk utólag.

Mennyiben nyújt többet vagy mást a Mártogatós pl. egy egyszerű hidegtálnál vagy a szendvicseknél, pogácsáknál?

Mi egy speciális témát választottunk, és ezt boncolgatjuk minden irányból. Annyiban mindenképp más, hogy a lisztes és húsos ételek nálunk háttérben maradnak, de közben mégsem hiányoznak. Desszertjeink is vannak, de cukrot például nem használunk. A kiváló minőségű alapanyagra és a frissességre helyezzük a hangsúlyt, amit nemtől és kortól függetlenül mindenki megérez.

Kinek ajánljátok a Mártogatóst?

Azoknak, akik szeretnék valamivel meglepni a vendégeiket, és akiknek számít az is, hogy egy 100 fős násznépben biztosan van legalább 10 olyan ember, aki valamilyen ételallergiával küzd, nem beszélve azokról, akik speciális étrenden vannak. Mi ezek jelentős részét jól tudjuk kezelni.

Ha a pár szeretné megrendelni valamelyik szolgáltatást, akkor mennyivel előbb érdemes Hozzátok fordulni? Milyen kérdésekre kell válaszolniuk? Meg tudják kóstolni a krémeket?

Mivel az esküvők szinte mindig szombaton vannak, a mi kapacitásaink pedig végesek, ezért érdemes már hónapokkal előre időpontot foglalni nálunk is. Külön catering ajánlatot küldünk minden esetben az érdeklődőknek a saját esküvőjükre szabva.

Vidékre is viszitek a mártogatósokat?

Persze, ez nem akadály.

Mesélj egy kicsit magatokról! Hogy lett egy műszaki emberből egészséges és finom mártogatósok gyártója, aki többek között Jakupcsek Gabriellának és Osvárt Andreának is felépítette már a márkajelzésnek számító installációt?

Vállalkozó családból származom. A korábbi főállásaim mellett is mindig voltak különböző projektjeim: sajtkészítés, bonbon készítés, bútorfelújítás, pantomim, stb. Ilyen munka melletti vonalon indult a Mártogatós is, aminek az alap gondolata ugyan tőlem származik, de nagyon sokan hozzátettek a kiinduló ötlethez. A pantomim pedig összehozott Takács Gergővel, akivel nagyon hatékonyan tudunk együtt dolgozni.

Mire vagytok eddig a legbüszkébbek?

Arra, hogy bármennyire is hirdetjük magunkat, a megrendelőink többsége mégis ajánlás, vagy közvetlen tapasztalat útján kerül hozzánk. Ez azt jelenti számunkra, hogy érdemes tovább fejlődnünk.

Minthogy Te bátran belevágtál – és úgy néz ki, sikerrel – az álmaid megvalósításába, mit tanácsolnál annak, aki kicsit még fél elindulni ezen az úton?

Nem kell rögtön profi búvárfelszerelés ahhoz, hogy benézzünk a víz alá, kezdetben egy szemüveg is megteszi. Ezt úgy értem, hogy csak valahol el kell kezdeni és menni előre, tehát a „bátran belevágás” valójában csak a folyamat egy része, ami mondjuk egy olyan aprósággal kezdődik, hogy elmeséljük az ötletünket, és figyeljük a reakciókat.

 

A Mártogatósról itt tudhattok meg többet:

www.martogatos.com

https://www.facebook.com/martogatoswedding/

A bejegyzés trackback címe:

https://brillara.blog.hu/api/trackback/id/tr8912389807

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása