Ragyogó esküvő.Nektek

Ragyogó esküvő.Nektek

"Tél után tavasz jő...."

2015. december 08. - Brillara esküvőszervezés

Arra gondoltam, hogy ha már belekezdtem a témába, akkor érdemes végignézni valamennyi évszakot, azok előnyeit és hátrányait. Ezek tudatában talán könnyebb a választás, a dátum kitűzése.

Úgyhogy most a tavasz következik.

Az én első gondolataim, ha a tavaszról beszélünk (és ezzel biztos nem vagyok egyedül), az újjászületés, a kipattanó rügyek, a zöldülő, illatfelhőbe burkolózó fák és a kellemes, tavaszi szellő. Ebbe a háttérbe szépen illeszkedik egy esküvő, amely valami újnak, a közös életeteknek a szárba szökkenését jelenti. Nem is beszélve arról, hogy mindez önmagában is pompás dekorációs alap (ha a szabadban képzelitek a ceremóniát), amit néhány további, jól elhelyezett, ötletes és szép dekorelemmel gyönyörűen Rátok lehet szabni.

Az általánosságok után most nézzünk néhány konkrét érvet egy fantasztikus, tavaszi esküvő mellett.

1. Nyilvánvaló, hogy a május már az esküvői főszezon kezdete, ezért ha erre a hónapra tervezitek a nagy napot, érdemes résen lenni, és időben lefoglalni a szolgáltatókat. Az április, és különösen a március általában még kevésbé zsúfolt, de azért ebben az esetben se halogassátok sokáig a döntést és a foglalásokat.

2. A hosszú téli hónapok után mindenki felszabadult és boldog, hogy végre kisütött a nap és megújult a természet. A "legotthonülősebb" vendégetek sem fogja bánni, hogy végre kicsit kimozdulhat, és beszippanthatja a virágok illatától bódító tavaszi levegőt. Ezért - ha az időjárás engedi - én feltétlenül kinti ceremóniát javasolnék (amellett, hogy természetesen fel kell készülni az évszak szeszélyeire is). Ez az eleve emelkedett boldogságszint pedig kiváló alap egy szuper hangulatú lagzihoz.

3. Az esküvői dekorációban gyönyörűen mutat az ekkor nyíló - így könnyen elérhető - tulipán, kála és liliom. Vagy képzeljétek csak el a bámulatos pünkösdi rózsát a menyasszonyi csokorban! A gyöngyvirág pedig csak április-május környékén nyílik, így ebből igazán szezonális, üde csokor készíthető.

A tavasz elsősorban a friss, kellemes árnyalatoknak kedvez. Egy kinti ceremónia esetén - a helyszíntől függően - adott lehet pl. a zöld vagy valamely virágzó fa/bokor színe, ezt akár a vacsora helyszínén is továbbvihetjük. A zöld-fehér párosítás önmagában is jól mutat, de szép lehet még a dekorációban visszaköszönő, jövőre nagyon divatos barackszín, a rózsaszín vagy a lila halványabb árnyalatai. Bár a púderrózsaszín-arany párosítást sokan a téli esküvőkhöz kötik, szerintem egy tavaszi dekorációban is elképesztően elegáns, nekem az egyik személyes kedvencem. Úgyhogy ha romantikus beállítottságúak vagytok, akkor a tavasz tökéletes választás!

4. Bár az időjárás sajnos egyre kiszámíthatatlanabb, általában azért igaz, hogy tavasszal nincs se túl meleg, se túl hideg. Ez az éppen megfelelő idő remek kiindulópont egy kellemes fotózkodáshoz és a szabadtéri szertartáshoz. Harisnyával és egy vékony boleróval felszerelkezve nagy baj már nem érhet, kedves Menyasszony, és talán Te sem érzed majd tüzes kályhának a mellényt, kedves Vőlegény.

Ahogy láthatjátok, a romantikus, bájos, idilli, az élet körforgását ünneplő tavasz ideális kereteket biztosíthat az esküvőtökhöz. A többi csak Rajtatok múlik: valósítsátok meg az álmaitokat!

A témában gyűjtött, csodálatos pin-jeimet ezen a linken éritek el:

https://hu.pinterest.com/brillaraeskuvos/ragyog%C3%B3-tavaszi-esk%C3%BCv%C5%91/

A többi évszak előnyeiről pedig itt olvashattok: tél, nyár, ősz

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://brillara.blog.hu/api/trackback/id/tr278148546

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása