Ragyogó esküvő.Nektek

Ragyogó esküvő.Nektek

Reneszánszát éli az esküvő

2016. június 08. - Brillara esküvőszervezés

Időről időre felteszik nekem azt a kérdést, hogy sokan miért veselkednek neki már egy évvel korábban az esküvő megszervezésének. Néhány egyéb indokon túl (pl. hogy nyugodtan, ütemezetten lehessen elintézni mindent, ne "tűzoltó módba" kapcsolva kelljen e-mailezni, telefonálni, helyszínt bejárni, egyeztetni, és a vendégek is időben értesüljenek róla, hogy ennek megfelelően szervezhessék az egyéb programjaikat stb.) azonban az egyik legfontosabb érv a következő:

Amennyiben nem szeretnétek kompromisszumokat kötni a szolgáltatókat illetően, akkor érdemes már az esküvő előtt akár egy-másfél évvel "bebiztosítani" magatokat.

De nézzünk néhány konkrét számot, amelyek alátámasztják ezt a javaslatot.

A KSH adatai szerint 2015-ben összesen 45.900 házasságkötésre került sor országszerte. Ebből 8700 esküvőt tartottak Budapesten és 5350-et Pest megyében. 

Figyelembe véve, hogy még mindig a májustól szeptember közepéig, végéig tartó időszak a legnépszerűbb a házasulandók körében (tavaly körülbelül 33.439 esküvőre* ez idő alatt került sor), adódik a következtetés: az ekkor házasságot kötött pároknak mintegy húsz szombaton kellett osztozkodniuk. Egy szombatra így országszerte 1671 esküvő jutott tavaly. 

Arról, hogy például hány esküvői helyszín áll a házasodni vágyók rendelkezésére, természetesen egzakt adatokkal nem rendelkezünk. Mindazonáltal azért látható, hogy - különösen ha konkrét elképzeléseitek vannak a szolgáltatókról - érdemes szemfülesnek lenni, mert nagy a "konkurencia".

A házasodási kedv egyébként nemrég még mélyponton volt: a 90-es években egyre csökkent az esküvők száma, majd egy átmeneti fellendülés után 2000-ben (kb. 48.000) ismét visszaesett. 2010-ben mindössze 35.520 házasságkötés történt. Ezek után igazán örvendetes, hogy ismét népszerű házasodni!

Az idei első negyedév adatai alapján pedig a tendencia folytatódik, hiszen a tavalyi első negyedéves számhoz képest (4974) további növekedés volt tapasztalható (6312).

Ha tehát még idén szeretnétek összekötni az életeteket, valószínűleg nehezebb dolgotok lesz a szolgáltatók kiválasztásakor. Néhány ötlet, hogy azért ne kelljen jövőre halasztanotok a Nagy Napot, ha már beleéltétek magatokat az idei esküvőbe:

- amennyiben nem ragaszkodtok a nyári időponthoz (már amúgy is szűkös a határidő), tartsatok őszi vagy téli esküvőt! Az ebben rejlő lehetőségekről itt és itt olvashattok részletesebben.

- ha ez elfogadható megoldás Nektek és a vendégeknek is, legyen másik napon, például pénteken az esküvő! A nem szombati esküvőkre általában jelentős kedvezményeket is kaptok. Fontos, hogy mivel a vasárnap munkaszüneti nap, ezért ezen a napon a törvény alapján hivatalos házasságkötésre nem kerülhet sor. Ha mégis vasárnap tartanátok a ceremóniát, hívhattok szertartásvezetőt.

- amennyiben egy vidéki esküvő is alkalmas lehet álmaitok megvalósítására, érdemes ezen is elgondolkodni. Ahogy az a számadatokból is látható, a házasságkötések jelentős része Budapesten és Pest megyében történt, ehhez képest Nógrád, Tolna, Vas és Zala megyében jóval alacsonyabb volt ez a szám. Keressetek egy romantikus, vidéki esküvői helyszínt, és élvezzétek a természet közelségét a Nagy Napon!

 

Kívánom Nektek, hogy egy felejthetetlen esküvővel növeljétek Ti is a házasságkötések számát!

 

* A számítás a következő: az első három negyedévre vonatkozó számadatból kivontam az első negyedévre vonatkozót, vagyis 38.413-4974=33.439. Az adatokért katt ide.

Az esküvői szolgáltatói szerződések "tartalmas" kérdései

Az előző bejegyzésben arról olvashattatok, hogy milyen formában érdemes szerződni a szolgáltatókkal. Most lássuk, hogy mire kell odafigyelni a szerződés tartalmával kapcsolatban.

Természetesen ahány szolgáltatás, annyiféle szerződés. Más szempontok határozzák meg a fotóssal, a dekoratőrrel vagy a helyszínnel kötendő megállapodás tartalmát. Azt, hogy mire célszerű odafigyelni az egyes szolgáltatásokkal kapcsolatban, az ezekről szóló bejegyzésekben részletesen leírtam. Részletesebben most nézzük meg a - várhatóan a költségvetés legnagyobb részét kitevő - vendéglátásra vonatkozó szerződés legfontosabb elemeit.

A szerződés elnevezése

Akármilyen elnevezés szerepel is a megállapodás tetején, valamennyi szolgáltatóval megbízási szerződést köttök (részletesen a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:272. - 6:280. § foglalkozik vele egyébként), melyben Ti vagytok a megbízók, a szolgáltató (jelen esetben a helyszín) pedig a megbízott. 

Időpont, pontos helyszín

Természetesen szerepelnie kell a szerződésben az esküvőtök dátumának, és ha az adott helyszín egyidejűleg több teremben, helyiségben, kerthelyiségben stb. is tart esküvőket, akkor arra is figyeljetek, hogy az általatok kiválasztott, pontos helyszín kerüljön a szerződésbe.

Egyébként célszerű rákérdezni arra, hogy az esküvő napján kizárólag Ti használjátok-e a helyszínt, vagy tartanak-e ott más esküvőt is, esetleg egy részét fenntartják-e más vendégeknek. Ha ez a helyzet, akkor sem kell feltétlenül aggódnotok emiatt, de azt mindenképp szükséges tisztázni, hogy biztosított-e a megfelelő elszeparálás. Azonban ha ez Titeket zavar, és nem tudtok megállapodni a kizárólagosságról, akkor sajnos kénytelenek lesztek másik helyszín után nézni.

Fizetési kötelezettségek

A szerződés következő fontos pontja a díjszabás, amely lehetőség szerint részletesen szerepeljen a szerződésben. Nézzünk néhány példát arra, hogy milyen költségek merülhetnek fel a helyszín esetében:

  • terembérleti díj,
  • záróra-hosszabbítási díj,
  • italcsomag-hosszabbítási díj,
  • felszolgálási díj (vagy szervizdíj),
  • dugódíj a bevitt italok felszolgálásáért,
  • ha a helyszínen tartjátok a polgári szertartást, esetleg ezért is kell fizetnetek (természetesen ez független az önkormányzatnak fizetendő díjtól, amelyet az anyakönyvvezető kitelepüléséért fizettek), 
  • ha szükség van rá, akkor a szertartás hangosításának díja, a projektor bérleti díja, egyéb technikai felszerelés bérleti díja,
  • stb.

Ezek mellett természetesen más költségek is felmerülhetnek, így a dekoráció, a koktélbár, esetleg a csokiszökőkút díja. Gondoljátok végig, hogy mi mindenben állapodtatok meg szóban, nézzétek meg az e-maileket. Ezután tudjátok ellenőrizni, hogy minden bekerült-e a szerződésbe, olyan feltételekkel és olyan áron, ahogy abban megegyeztetek. Mindenfajta eltérést még a szerződéskötés előtt kell korrigálni, mert utána már csak a szolgáltató jóindulatán múlik, hogy hajlandó-e belemenni a módosításba. Ezért nem lehet eléggé hangsúlyozni a szerződés alapos áttanulmányozásának a jelentőségét.

Biztosítékok

Szinte biztos, hogy valamennyi szerződés kapcsán találkozni fogtok a foglaló vagy az előleg fogalmával, ezért fontos különbséget tennünk a kettő között.

A leglényegesebb eltérés, hogy lemondás esetén (például, ha az utolsó pillanatban úgy döntötök, hogy mégis inkább elszöktök kettesben Balira :-)) a foglalót sajnos elveszítitek, míg az előleg mindig visszajár. Ebben az esetben tehát egyáltalán nem mindegy az elnevezés! Ez egyébként fordítva is igaz: ha a helyszín mondja le az esküvőt, akkor duplán kell visszafizetnie az általatok adott foglalót. 

A gyakorlatban egy kivétel lehet fontos: ha a lemondás olyan okból történik, amelyért egyik fél sem felelős (pl. háború tör ki, árvíz van vagy becsapódik egy meteorit). Ilyenkor a szolgáltató egyszerűen visszafizeti nektek a foglalót, és az ügy le van rendezve.

Van azonban közös tulajdonsága is a foglalónak és az előlegnek: mindkettő beszámít a végösszegbe, tehát ennyivel már kevesebbet kell majd fizetnetek a végén.

Ezenkívül előfordulhat, hogy a helyszín úgynevezett kötbért irányoz elő a lemondás esetére. Ez azon a megfontoláson alapul, hogy a szolgáltató így esetleg elesik a bevételtől, mivel fennáll a kockázata annak, hogy az adott időpontra már nem tud másik párral szerződni. Éppen ezért az összeg általában emelkedik az idő előrehaladtával, vagyis ha az esküvő előtti közelebbi időpontban jelzitek ezt, akkor többet kell majd fizetnetek kompenzációként. Természetesen a vis maior ebben az esetben is kivétel!

Mit érdemes még a szerződésbe írni?

  • MINDENT! 
  • A menüsor tartalmát (vendégváró falatok, vacsora, éjféli menü, speciális étkezési igényűek külön menüje).
  • Az italcsomag tartalmát.
  • A kedvezményeket (gyermekek, szolgáltatók).
  • Ha a helyszín készíti a dekorációt, akkor ennek részleteit, árakkal együtt. Amennyiben a helyszíntől független dekoratőrt bíztok meg, akkor azt, hogy ő mikor érkezhet a helyszínre, és hogy van-e esetleg olyan dekorációs elem, amelynek alkalmazását a helyszín nem engedélyezi vagy amelyhez nincsenek meg a feltételek.
  • A létszám-módosítás feltételeit: az esküvőhöz közeledve le kell majd adnotok a helyszínnek a végleges vendéglétszámot. Ez még az utolsó pillanatban is változhat. Ha növekszik, akkor ez általában nem probléma, de természetesen ezt is jelezni kell. Gondot többnyire az okozhat, ha így meghaladjátok a helyszín befogadóképességét. Viszont a csökkentésnek sok helyszín esetében következménye van. Kiköthetik például, hogy egy minimum létszám után fizetni kell akkor is, ha nem lesztek ennyien, vagy emelkedhet az egy főre eső költség.
  • A helyszín "ajándékait": sok helyszín bizonyos végösszeg felett vagy egyébként is felajánl valamilyen ajándékot (tipikusan a nászutas lakosztályt, ha szállodáról van szó, esetleg a dekoráció egy részét vagy a technikai eszközök bérléséért nem számít fel semmit). Itt is igaz, hogy a szó elszáll, az írás megmarad, ezért ezeket is célszerű a szerződésbe foglalni.
  • A berendezést, tehát, hogy körasztalos, oszlopos, fésűs, T vagy U alakú ültetést szeretnétek.
  • A felszolgálás módját: ez alatt értem egyrészt, hogy milyen formában tálalják az ételeket (tálszerviz, büféasztal, tányérszerviz), másrészt pedig a felszolgálók elegendő számát.

 

Remélem, hogy kaptatok néhány hasznos tanácsot a szerződéskötéshez. Ha bármilyen kérdésetek, speciális problémátok lenne, keressetek bátran az elérhetőségeimen!

Szerződjetek nyugodtan!

Mire érdemes odafigyelni az esküvői szolgáltatói szerződések megkötésekor?

Egyre több Pár fordul hozzám azzal a kérdéssel, hogy mit tanácsolok, mire figyeljenek oda a szolgáltatókkal való szerződéskötéskor. A magam részéről én ennek kifejezetten örülök, mert azt jelzi, hogy a Párok tudatosak a szerződések tekintetében, egyre több figyelmet szentelnek ennek, ami a későbbiekben sok problémától, idegeskedéstől kímélheti meg őket. 

Bár a korábbi bejegyzésekben, az egyes szolgáltatás-típusoknál érintőlegesen már foglalkoztam ezzel, most kezdjük el részletesebben is körüljárni a témát. Először is nézzük a szerződés formájára vonatkozó tudnivalókat. 

Az egyik legalapvetőbb kérdés, amely talán Bennetek is felmerül már, hogy kell-e írásbeli szerződést kötni a szolgáltatókkal. Engedjetek-e a kényelem csábításának, amikor a szolgáltató esetleg azt mondja, hogy "ugyan, minek írjunk szerződést, hiszen úgyis megállapodtunk, én tartani fogom a szavam!".

Ez annyiban tökéletesen igaz, hogy megállapodtatok. Ugyanis a szóbeli megállapodás is szerződés, tehát ugyanolyan kötelező erővel bír, mint az írásbeli változat. A probléma vele az, hogy utóbb nagyon nehéz bizonyítani a megállapodás tartalmát, különösen, ha csak szóban (személyesen vagy telefonon) egyezkedtetek. 

Annak érdekében, hogy nyugodtak lehessetek: nincsenek köztetek félreértések, utóbb nem számít fel valamit a szolgáltató olyan megrendelésért, amelyet eredetileg ajándékként ígért Nektek stb., én mindenképp az írásbeli szerződést javaslom. Így feketén-fehéren látszanak a megállapodás részletei, Ti is tudjátok, hogy mire számítsatok, mire terjed ki és mire nem, és a szolgáltató is bármikor ellenőrizni tudja, hogy mit vállalt.

Rögtön adódik is a következő kérdés: honnan szerezzetek szerződés-mintát? Hacsak nem vagytok Ti is jogászok (vagy valaki a családi-baráti körötökben), akkor nem valószínű, hogy tartotok ilyet a számítógépeteken vagy az íróasztal-fiókotokban. Az interneten keringenek jobb-rosszabb minták, de a legvalószínűbb az, hogy a szolgáltató fogja felajánlani a saját szerződéstervezetét, ami el is várható, hiszen ő mégiscsak ezzel foglalkozik üzletszerűen. 

Amit ezzel kapcsolatban hangsúlyozni szeretnék, hogy ez csak egy tervezet, amelybe természetesen Nektek is van beleszólásotok. A legjobb ezért az, ha előre elkéritek, és otthon, nyugodt körülmények között minden részletét áttanulmányozzátok. Ha van észrevételetek, kérdésetek, akkor bátran tegyétek fel! Addig egyezkedjetek a szolgáltatóval, amíg úgy nem érzitek, hogy nem maradt nyitott kérdés, és mindennel egyetértetek, ami a szerződésben szerepel.

 

A következő bejegyzésben belekezdünk a tartalmi elemek áttekintésébe. Addig is, ha van konkrét kérdésetek, amelyre szeretnétek, hogy kitérjek, akkor tegyétek fel akár itt, kommentben, akár más elérhetőségeimen

Idézés vallomástételre avagy egy rendhagyó esküvői meghívó

Az esküvői meghívó szövege sok párnak okoz fejtörést. Milyen legyen a stílusa, komoly, vicces vagy megható? Tegező vagy magázó hangvételben fogalmazzatok? Sablont válasszatok vagy inkább egyedi szöveget írjatok? És ezek csak a legalapvetőbb kérdések, amelyeket meg kell válaszolnotok, de felmerülhet pl. az is, hogy Ti vagy a szülők hívjátok-e meg a vendégeket (általában attól függ, hogy ki finanszírozza az esküvő költségeit), hogyan fejezzétek ki udvariasan azt, hogy inkább anyagi támogatásra mintsem 25 kenyérpirítóra vágytok. Oda kell figyelni arra is, hogy ki az, akit esetleg csak a szertartásra hívtok meg, és ki lesz hivatalos a vacsorára is. A meghívó átadásának módja is befolyásolja a tartalmat, mert ha postán külditek ki, akkor feltétlen bele kell írni, hogy visszajelzést vártok.

Ami a szöveg stílusát illeti, alapvető szempont a Ti személyiségetek: a cél, hogy az egész esküvő, így már annak első előfutára, a meghívó is Rólatok szóljon, Hozzátok illő legyen. Fontos az is, hogy milyen lesz az esküvő stílusa, hangulata. Egy kötetlen, jórészt barátok részvételével tartott esküvőhöz sokkal inkább illik egy vicces meghívó, mint egy inkább idősebb korosztályból álló násznéppel tartott, hagyományos lakodalomhoz. 

Ha van rá időtök, energiátok és éreztek magatokhoz kellő kreativitást, én mindenképp egyedi meghívó szöveg írását javasolom, akár egy - az interneten százával keringő - minta alapulvételével. Ez ugyanis Titeket fog tükrözni és meglepő lesz a vendégeknek, akik ugyanilyen szöveggel biztosan nem találkoztak még. Egy ilyen meghívó biztos nem a fiók alján fog landolni!

A meghívókról és más esküvői nyomtatványokról részletesebben itt olvashattok, most pedig példaként közzéteszem az általam - két jogász esküvőjére :-) - írt meghívó szövegét. Természetesen a neveket és az adatokat adatvédelmi okokból megváltoztattam.

 

meghivo_1_-page-001.jpg

 

Külföldi a jegyesed? Így köthettek érvényes házasságot itthon

A szerelem határtalan: külföldi ösztöndíjad vagy nyaralásod alatt találtál Rá? Esetleg a "soknemzetiségű" Váci utcában futottatok össze? Vagy egy Király (utcai) bulin ismerkedtetek meg? Bár más kultúrából származtok, más az anyanyelvetek, de a szívetek együtt dobban, és magyarországi esküvőt terveztek? Lássuk, hogy milyen speciális szabályok vonatkoznak a nem magyar állampolgár magyarországi házasságkötésére.

Jó hír, hogy a házasságkötési eljárás folyamata és feltételei alapvetően megegyeznek a magyar állampolgárok közötti eljárással (amelyről ebben a bejegyzésben olvashattokcsak néhány "extra" feltételt kell teljesíteni.

A nem magyar állampolgár házasulandónak először is be kell szereznie egy ún. házassági tanúsítványt arról, hogy a házasságkötésnek a saját államának joga szerint nincs akadálya. A házassági tanúsítványt hazájában kell kérni, és az a benne foglalt határidőben érvényes.

A tanúsítvány alól a fővárosi vagy a megyei kormányhivatal indokolt esetben felmentést adhat (pl. háborús helyzet esetén). A felmentési kérelmet az anyakönyvvezetőnél nyújthatjátok be, annak illetéke 5000 Ft, és a kiállítás napjától számított 6 hónapig érvényes. A kérelem elbírálásának határideje jelenleg 21 nap.

Nincs szükség azonban sem tanúsítványra, sem felmentésre, ha a házasulandó fél saját államának joga szerint az igazolás kiállításának nincs helyeEz jelenleg a következő országokra vonatkozik: Izrael, Kanada, Románia, Szlovákia, Ukrajna.

Amennyiben a külföldi házasulandó a magyar nyelvet nem érti és nem beszéli, akkor tolmácsra lesz szükségetek. A házasságkötést megelőző eljárásban - tehát az anyakönyvvezetőnél való bejelentkezéskor és ügyintézéskor - erről a hatóság gondoskodik kirendelés útján, míg az esküvőn ez a Ti feladatotok! Amennyiben a polgári szertartást a házasságkötő termen kívül szeretnétek megtartani, ennek is feltétele, hogy tolmács jelenlétét biztosítsátok. Szerencsére a tolmács személyét illetően nem szigorúak az előírások: bárki lehet, akinek van erre vonatkozó okirata, illetve nyelvi tudását igazoló iskolai bizonyítványa.

A külföldi házasulandó félnek ezen felül az alábbi dokumentumokat kell bemutatnia az anyakönyvvezetőnek:

  1. az érvényes útlevelét, EU-s állampolgár esetén személyazonosító igazolványát, illetve Magyarországon élő külföldi esetén a külföldiek részére kiállított személyazonosító igazolványt vagy tartózkodási engedélyt,
  2. a külföldön kiállított születési anyakönyvi kivonatot és annak hiteles magyar fordítását,
  3. a lakóhely igazolásáról szóló tanúsítványt és annak hiteles magyar fordítását,
  4. a családi állapot igazolását és annak hiteles magyar fordítását.

A fordíttatásról és a főszabály szerint ugyancsak szükséges diplomáciai felülhitelesítésről Nektek kell gondoskodnotok. Erről és a fordítás költségeiről itt olvashattok részletesebben.

Az anyakönyvvezető a bejelentkezéskor felvett jegyzőkönyvet valamennyi becsatolt irattal együtt elküldi a megyei vagy a fővárosi kormányhivatalnak, amely megvizsgálja azok elfogadhatóságát. Nagyon fontos, hogy a házasságkötés időpontja csak az iratoknak az anyakönyvvezetőhöz való visszaérkezése után tűzhető ki, innen kell számolni tehát a minimum 30 napos várakozási időt. 

Ennek az eljárásnak a célja annak megállapítása, hogy a házasságkötéseteknek sem a magyar, sem pedig a külföldi házasuló fél joga szerint nincs akadálya.

A házasságkötés alaki kellékeire (pl. ki előtt, mikor, hol köthető házasság) magyarországi esküvő esetén a magyar jog lesz irányadó.

A házasságkötésetekről kiállított házassági anyakönyvi kivonat a magyar mellett angol és francia nyelven is tartalmazza a rovatmegnevezéseket. Ezen felül annak fordíttatása és a külföldi anyakönyveztetés megint csak a Ti kötelességetek.

Összességében tehát azt lehet mondani, hogy néhány extra költséggel és hosszabb eljárási idővel kell számolnotok, hiszen 21 napos ügyintézési határidő vonatkozik a házassági tanúsítvány alóli felmentési kérelem elbírálására és a becsatolt okiratok elfogadhatóságának vizsgálatára is. Ha ezen túl vagytok, akkor végre ki lehet tűzni az esküvő dátumát, de csak 30 napnál későbbi időpontra. Érdemes odafigyelni az egyes okiratok érvényességi idejére, mert ha ebből "kicsúsztok", akkor sajnos kezdődhet minden elölről. 

És végül, íme néhány tipp vegyes nemzetiségű esküvőkre:

- a menü és az italsor összeállításánál érdemes figyelemmel lenni a gasztronómiai, a játékok kiválasztásánál pedig a kulturális eltérésekre (pl. szigorúbb illemszabályok, viselkedéskultúra),

- a meghívókat mindenkinek a maga nyelvén, a menü- és italkártyákat pedig mindkét nyelven célszerű elkészíttetni,

- lehetőleg olyan ceremóniamestert hívjatok, aki beszéli az adott külföldi nyelvet (ő lesz a legnagyobb segítségetek az este folyamán),

- a zeneszámok válogatásakor érdemes nemzetközi slágereket keresni; ezenkívül jó megoldás lehet egy-egy magyar, illetve az adott nemzet jól csengő dalaiból álló blokk összeállítása, erről érdemes egyeztetni a DJ-vel, illetve a zenekarral,

- apró, de annál figyelmesebb gesztus, ha a vendégeknek mellékeltek egy rövid "szótárt" a legfontosabb kifejezésekről (némi italfogyasztás után már bátrabban próbálnak majd szót érteni egymással, akkor jól jöhet),

- ha szeretnétek is megmutatni a vendégeknek a két kultúra néhány jellegzetességét, arra azért célszerű odafigyelni, hogy a lakodalom ne csapjon át folklór-estbe.

 

 

Zökkenőmentes ügyintézést kívánok Nektek!

Álomesküvő külföldön - érvényes házasság itthon. Hogyan?

Sok pár dönt úgy, hogy nem itthon, hanem külföldön, például a toszkán dombok között, Bali homokos partján vagy a világ más szép, esetleg a pár számára fontos táján fogadnak hűséget egymásnak. Az okok nagyon különbözőek lehetnek: például a pár úgy érzi, hogy a házasságkötés kettejük magánügye vagy az "esküvőnyi" pénzt inkább egy nászúttal egybekötött külföldi szertartásra költenék.

Ha Ti is fontolgatjátok, hogy megszöktök a szervezés elől, akkor hasznosak lehetnek az alábbi információk.

Amennyiben Magyarországon is érvényes házasságot szeretnétek kötni, úgy két lehetőségetek van:

1. Hivatalos polgári szertartás Magyarországon - szimbolikus szertartás külföldön

2. Hivatalos szertartás külföldön - hazai anyakönyvezés Magyarországon

Ha az egyszerűbb utat keresitek, akkor mindenképp az első megoldást javaslom. Ez tehát azt jelenti, hogy itthon összeházasodtok két tanú jelenlétében az anyakönyvvezetőnél, így a külföldi szertartásnak nem kell érvényesnek lennie, és azt nem kell itthon anyakönyveztetni. Ennek a nagy előnye az is, hogy így a családotok, barátaitok sem maradnak le teljes egészében a nagy eseményről, hiszen a polgári szertartásra meghívhatjátok őket. Mivel a külföldi ceremónia csupán szimbolikus, így nincs jelentősége annak, hogy a polgári szertartás előtt vagy után utaztok el (habár néhány utazási iroda kínál nászutas kedvezményt, erre érdemes odafigyelni, ha már házasként utaztok).

A második eset a bonyolultabb, mind a hazai, mind a külföldi szertartást illetően. A külföldi szertartáshoz sajnos nem is tudok sok támpontot nyújtani, ugyanis az eljárás, az, hogy milyen dokumentumokat kell benyújtanotok, hogyan zajlik a szertartás stb. az adott ország jogszabályaitól függ. Az erre szakosodott utazási és szervező irodák ebben segítenek majd Nektek.

Az eljárás második szakaszát, a házasságkötés hazai anyakönyvezését viszont természetesen a magyar jogszabályok írják elő, ezért most nézzük meg ezt.

Az anyakönyvi eljárásról szóló törvény a magyar állampolgárok kötelezettségévé teszi, hogy kezdeményezzék a külföldön történt házasságkötésük hazai anyakönyvezését. Ezt bármelyik anyakönyvvezetőnél megtehetitek, de magát az anyakönyvezést Budapest Főváros Kormányhivatala végzi. Tehát az anyakönyvvezető jegyzőkönyvet fog felvenni, és azt ide továbbítja majd.

A kérelemhez ki kell töltenetek egy formanyomtatványt. Ezt akár személyesen, akár meghatalmazott útján benyújthatjátok, de fontos, hogy a meghatalmazott személyes nyilatkozatokat (pl. a születendő gyermekek születési családi nevére, a házastársak házassági névviselésére, a házasságkötést megelőző családi állapotára vonatkozó személyes nyilatkozat) nem tehet helyettetek.

Csak tájékoztatásképpen: jelenleg ez a formanyomtatvány alkalmazandó, de inkább kérjétek az aktuálisat az anyakönyvvezetőtől, hátha időközben már lecserélték. (Mint látjátok, elég hosszú, nem volna jó, ha feleslegesen dolgoznátok vele kétszer.)

KÉRELEM születési/házassági/halotti anyakönyvi kivonat kiállítására

Ha nem akartok bíbelődni a nyomtatvánnyal, a kérelmet szóban is előterjeszthetitek, ebben az esetben az anyakönyvvezető tölti ki az adatlapot a nyilatkozataitok alapján.

A hazai anyakönyvezéshez szükség lesz:

- a házassági okiratra vagy annak hiteles másolatára, hiteles magyar fordítással az OFFI-tól, szükség esetén diplomáciai felülhitelesítéssel vagy Apostille hitelesítéssel ellátva,

- a magyar állampolgárságot hitelesen igazoló iratra (érvényes személyi igazolvány, érvényes magyar útlevél, egy évnél nem régebben kiállított állampolgársági bizonyítvány, honosítási okirat),

- a születési anyakönyvi kivonataitokra.

Úgy vélem, a diplomáciai felülhitelesítés és az Apostille hitelesítés további magyarázatra szorul. Általános szabály szerint diplomáciai felülhitelesítéssel kell ellátni az iratot, de van néhány kivétel:

- ha az okirat kiállításának helye szerinti államban nem működik magyar külképviselet, vagy a magyar külképviselet diplomáciai felülhitelesítési tevékenységet nem végez, a külföldi okirat diplomáciai felülhitelesítés nélkül is elfogadható, ebben az esetben az okiratot kiállító állam külügyminisztériumának hitelesítését kell beszerezni;

- a külföldi állam Magyarországon működő külképviselete által kiállított anyakönyvi okirat diplomáciai felülhitelesítés nélkül is elfogadható;

- az anyakönyvi eljárásban a hivatásos konzuli tisztviselő által jogszabályban meghatározott elektronikus úton az anyakönyvbe bejegyzésre jogosult részére továbbított, e törvény rendelkezéseinek megfelelő okiratot sem kell felülhitelesíteni;

- ha nemzetközi szerződésből vagy a viszonossági gyakorlatból más következik;

- ha az iratot Apostille-jal kell ellátni az ún. Hágai Egyezményben részes államok esetében. 

A felülhitelesítést a kiállítás helye szerinti államban működő magyar külképviselet végzi.

Az OFFI, vagyis az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda Zrt. hiteles fordításának áraiért katt ide. Néhány esetben nincs szükség hiteles magyar fordításra, erről mindenképp érdeklődjetek, mielőtt borsos áron lefordíttatjátok az iratot!

Fontos, hogy a becsatolt házassági okiratot vagy annak hiteles másolatát az iratok között fogják elhelyezni, vagyis azt nem kapjátok vissza! Így, ha szeretnétek megtartani, akkor inkább másolatot nyújtsatok be.

Ezenfelül lényeges, hogy amennyiben a külföldi okirat nem tartalmazza a házastársak házasságban viselt nevét, a házastársaknak személyesen meg kell jelenniük és nyilatkozniuk erről. Ha a házastársak a házasságban saját nevüket viselik, mindkét házastárs megjelenése szükséges, hogy a születendő gyermekeik családi nevére nyilatkozni tudjanak.

Ugyancsak nyilatkozni kell a házasságkötést megelőző családi állapotról. Amennyiben valamelyikőtök elvált vagy özvegy volt és korábbi házasságkötésére Magyarországon került sor, akkor is elegendő nyilatkozatot tennie a korábbi házasságkötés helyéről és idejéről, illetve volt házastársa halálesetének helyéről és idejéről. A szükséges iratokat beszerzi a hivatal.

 A korábbi bejegyzésemben olvashattatok arról, hogy milyen névviselési lehetőségek közül választhattok a házasságkötés esetére. De ha a külföldön történt házasságkötés következtében a magyar névviselési szabályoktól eltérően változik meg a nevetek, akkor azt is anyakönyvezik itthon (úgy tekintik, mintha a névváltozást a központi anyakönyvi szerv engedélyezte volna).

Az ügyintézési határidő két hónap. A hazai anyakönyvezés megtörténtét követően első alkalommal kiállított magyar anyakönyvi kivonat illetékmentes, amelyet postán fognak elküldeni Nektek.

 

 

Ha végigolvastad ezt a bejegyzést, akkor egy igazi hős vagy, gratulálok! :-) Eszerint komolyan elgondolkodtál a külföldi esküvő lehetőségén. Amennyiben úgy érzed, hogy egy álomesküvő Balin megérné a fáradozást, akkor érdeklődj itt!

 

Az esküvő "kiszervezése" a házasságkötő teremből

Egyre több pár szeretne az általa választott helyszínen, például egy balatoni vagy dunamenti étterem vízparti panorámával rendelkező teraszán, egy virágos réten, egy kastélyszálló kandallós szalonjában vagy más, nekik tetsző környezetben "Igen!"-t mondani a közös életükre. Szerencsére ma már számos helyszín felkészült arra, hogy Ti idilli, méltó környezetben élhessétek át a szertartás megható perceit. Nézzük, milyen kérdések és teendők merülnek fel ezzel kapcsolatban.

Az első és legfontosabb kérdés: jogilag van-e lehetősége az anyakönyvvezetőnek arra, hogy külső helyszínen tartsa meg a szertartást?

Ahogy ezt a korábbi bejegyzésemben már írtam, Magyarország bármely anyakönyvvezetője összeadhat Titeket, de a bejelentést ott kell megtenni, ahol az esküvőt szeretnétek. Arra nézve, hogy az anyakönyvvezető tarthat-e ceremóniát a hivatalon kívül, sajnos nincs egységes szabályozás, erről ugyanis a település jegyzője dönt, a jogszabály szerint a kérelem benyújtásától számított 8 napon belül. A gyakorlatban azonban ezt általában nem egyedileg dönti el a jegyző, hanem tudni lehet, hogy mely településeken nem szokott erre lehetőség lenni, ezért előzetesen érdemes tájékozódni az anyakönyvvezetőnél. 

Lényeges, hogy a jegyző akkor engedélyezheti a hivatali helyiségen kívüli házasságkötést, ha biztosítjátok:

- a tanúk - és szükség esetén a tolmács - jelenlétét (a tolmács szükségességéről a későbbi bejegyzésekben még lesz szó),

- az anyakönyvvezető utazását és 

- a szertartás lebonyolítását lehetetlenné tévő körülmények (pl. vihar) esetére a megfelelő helyiséget.

A házasságkötő teremben, hivatali munkaidőben térítésmentesen lehet esküdni. Ugyanakkor külső helyszínen és/vagy hivatali munkaidőn kívül történő házasságkötés esetére az önkormányzat rendeletben díjat állapíthat meg. Ez tehát azt jelenti, hogy a különböző településeken különböző összegű díjak érvényesek, erről is célszerű tudakozódni.

Ha megbizonyosodtatok róla, hogy az adott településen tartható külső szertartás, akkor következhet a helyszínnel való egyeztetés.

Az, hogy a helyszín rendelkezésetekre bocsátja a szertartásra alkalmas területet vagy helyiséget, számára többletmunkát jelent, hiszen gondoskodnia kell a megfelelő berendezésről (asztal, székek, dekoráció, boldogságkapu, hangosítás), ezért a legtöbb helyen ez feláras szolgáltatás. Tehát az önkormányzaton felül valószínűleg a helyszínnek is fizetnetek kell, erről se feledkezzetek meg a költségek kalkulálásakor. (Bár néhány helyszín ajándékként nem számolja fel az ott tartott ceremónia költségeit, erről érdemes egyezkedni.)

Ha szabadtéri a szertartás-helyszín, akkor készüljetek egy B-tervvel, ami mindenképpen egy fedett helyiség legyen. Ahogy láttátok, ez jogszabályban előírt kötelezettségetek, de egyébként a saját érdeketek is. A helyszínek ezt általában maguktól felajánlják, de ha mégsem, akkor bátran kérdezzetek rá. Szerintem nagyon fontos, hogy olyan alternatívát keressetek, amely miatt utóbb nem éreztek majd csalódottságot. Ötletes dekorációval akár az eredeti külső helyszín hangulata is becsempészhető a zárt térbe.

Ezenkívül a helyszínnel beszéljétek át:

- a berendezést: nem mindenhol van lehetőség valamennyi vendég ültetésére, de az idősebb rokonokra, esetleg mozgásukban korlátozottakra gondolva legalább néhány székről azért gondoskodjatok. Ha nem hagyományos széksorokat látnátok szívesen, akkor jó megoldás lehet a takarókkal fedett szalmabálasor vagy a piknik-hangulathoz illően leterített plédek (persze azért vegyétek figyelembe, hogy a vendégek várhatóan milyen öltözékben érkeznek - ez természetesen az esküvő stílusától is függ).

- a dekorációt: hol legyen a boldogságkapu, milyen virágot szeretnétek az anyakönyvvezető asztalára, legyen-e szőnyeg a bevonulás útvonalán (ha füves területről van szó, akkor én a magassarkú cipők miatt ezt javaslom) stb.

- a hangosítást: szabadtéren elveszik a hang, így ha szeretnétek, hogy a vendégeitek részesei lehessenek a szertartás egészének, akkor hangosításra lesz szükség. Ugyancsak hangosítás kell a vendégfogadás és a szertartás alatt szóló zene miatt. Ehhez ráadásul egy technikus segítségét is kérnetek kell, aki kezeli az eszközöket, a megfelelő időpontokban elindítja és megállítja a zenét. Ha a helyszín nem tudja mindezt biztosítani, akkor kérjétek meg a zenekart vagy a DJ-t. Akárcsak a helyszín esetében a külső szertartás, a zenekar vagy a DJ esetében a szertartás hangosítása is feláras lehet, ezt ugyancsak célszerű tisztázni.

Abban az esetben, ha közterületen vagy magántulajdonban álló területen képzeltétek el a ceremóniát, akkor szükség van az engedély beszerzésére a terület kezelőjétől, illetve a tulajdonostól. Ezeken a helyszíneken valószínűleg nem biztosítottak a technikai feltételek, és a szükséges berendezést is Nektek kell beszereznetek és odaszállítanotok.

Ne keseredjetek el, ha a választott helyszín szerint illetékes anyakönyvvezető nem tarthat külső szertartást. Erre az esetre - és extrém esküvői helyszínekre (pl. hőlégballon, szikla teteje stb.) - alkalmas megoldás, ha szertartásvezetőt hívtok. A szertartásvezető küllemre hasonlít az anyakönyvvezetőhöz (elegáns,"hivatalos" öltözékben érkezik, viseli a nemzeti színű szalagot stb.) és külsőségeiben a polgári szertartáshoz nagyon hasonló szertartást vezet le, így a vendégeitek észre sem fogják venni, hogy nem valódi ceremónia zajlik. 

A szertartásvezető figyelembe veszi a kéréseiteket és személyesebbé tudja tenni a szertartást. A másik nagy előnye ennek a ceremóniának, hogy nincs olyan szigorú időkorlátok közé szorítva, mint a szombati napokon - főleg esküvő szezonban - általában nagyon elfoglalt anyakönyvvezető által tartott, hivatalos polgári szertartás.

Természetesen a szertartásvezető előtt nem jön létre érvényes házasság, így szükséges, hogy ezt megelőzően két tanúval megjelenjetek az anyakönyvvezető előtt, és megesküdjetek.

 

Mindenkinek épp olyan csodás házasságkötést kívánok, amilyet megálmodott magának!

Készítsd vagy ne készítsd (ki) magad?

Mostanában egyre több olyan menyasszonnyal találkozom, aki részben vagy egészben maga szeretné elkészíteni az esküvői dekorációt, ezért úgy gondolom, nagyon időszerű egy erről szóló bejegyzés. A következőkben arról lesz szó, hogy mit érdemes végiggondolni, mikor eldöntöd, hogy mit készítesz el magad, és egyáltalán mi az, amibe érdemes belefogni.

Lássuk először is, hogy milyen kérdéseket célszerű mérlegelni:

- Van kézügyességed, szoktál egyébként ilyesmivel foglalkozni? Érzel magadban elég kreativitást a tervezéshez és a megvalósításhoz? Természetesen nem szégyen, ha nem, és ez nem jelenti azt, hogy neki se állj semminek, de célszerű szakértő segítséget kérned egy rokon vagy barátnő személyében, vagy részt vehetsz speciálisan erre szervezett workshopon is. (Ld. lejjebb.)

- Van kedved hozzá? Ha van, akkor szuper, szép emlék lehet a közös munkálkodás a barátnőiddel, de ha nincs, akkor annak idegeskedés, kapkodás, csalódottság és felesleges költekezés lehet a vége.

- Van időd erre? Természetesen attól is függ, hogy mit szeretnél magad elkészíteni, de ha pl. egy 250 fős násznépnek szánt köszönőajándékról van szó, akkor ezen azért érdemes elgondolkodni...

- Ha a cél a spórolás, azt is érdemes kalkulálni, hogy valóban költségtakarékos-e a saját kezű elkészítés? A hobbiboltok sok esetben meglehetősen borsos áron kínálják a portékáikat, így - hacsak nem tudsz nagykereskedésben vásárolni, vagy nincs egy tuti lelőhelyed - várhatóan jelentős összegeket fogsz kifizetni. Ráadásul esetleg fel sem használod a teljes, megvásárolt mennyiséget.

A szolgáltatók jóval olcsóbban, nagykereskedelmi áron szerzik be az alapanyagokat, és bár rászámolják a munkadíjat, még így is elképzelhető, hogy összességében jobban megéri inkább megvenni az adott dolgot.

Más a helyzet az olyan saját készítésű dekorációk esetében, amelyek jórészt újrahasznosított alapanyagokból készülnek (pl. konzervdoboz, befőttes- vagy üdítősüveg), ezek viszont stílusukban nem illenek minden esküvőhöz.

- Tudsz-e kezdeni valamit az esküvő után az elkészített alkotásokkal? Esetleg más célra tudod hasznosítani? Megoldható a tárolásuk?

Bár a lehetőségeknek csak a fantázia szab határt, nézzük meg, hogy melyek azok a főbb dekorációs és egyéb elemek, amelyeknél felmerülhet, hogy magad készíted el őket: meghívó, ültető- és menükártyák, asztalszámok, köszönőajándékok, dekorációs elemek (pl. asztaldísz, papírvirágok, fotósarok, sziromszóró tölcsérek, teremdekoráció szalagokkal, textilekkel stb.).

Általánosságban én azon a véleményen vagyok, hogy csak olyan kézművesmunkát vállalj be, amit előre el tudsz készíteni. És most következik a témával kapcsolatos legfontosabb tanácsom:

Ha egy mód van rá, az esküvő napjára semmilyen dekorálást, DIY feladatot ne tervezz, és ezt ne várd el a családodtól és a barátaidtól sem!

Neked aznap ragyogónak, vagyis kipihentnek, nyugodtnak, derűsnek kell lenned. Ha már reggel 7-kor rohansz az étterembe, hogy felrakd a 120 székszoknyát, sehogy sem sikerül úgy megkötni a masnit, ahogy kipróbáltad, majd nekiállsz dobozokba pakolni a vendégeknek szánt süteményt, esetleg a smink és a frizura között gyorsan összedobod még a csokrodat és a virágos asztaldíszeket, akkor valószínűleg frusztrált leszel, időhiányban fogsz szenvedni és este hamar elfáradsz. 

Tehát, amit lehetetlen előbb elkészíteni, mint aznap (pl. a csokrok, a virágdíszek, a dekoráció, ha a helyszín előtte foglalt stb.), azt mindenképp érdemes "kiszervezni", méghozzá lehetőleg nem a vendégek közül valakinek. Ez ugyanis igen nagy felelősséggel jár, hiszen a Te csodálatos esküvődről van szó! Ha szakértő kezekre bízod ezeket a feladatokat, akkor mindenki nyugodt lehet, és kellemes hangulatban, beszélgetősen telhet a készülődés erre a fantasztikus eseményre.

Az aznapi feladatok közül sokat amúgy is elvégeznek a szolgáltatóitok: a helyszín berendezi a termet, ha tőlük bérlitek a székszoknyákat, akkor felrakják azokat (egy kis felárért valószínűleg akkor is, ha máshonnan viszitek). Próbáljátok megbeszélni, hogy előkészítsék a dobozokba a vendégek süteményeit stb. Így ezeket már csak ellenőrizni kell, ami sokkal kevésbé megterhelő feladat az örömanyának vagy a barátnődnek, mint hogyha ezekről nekik kellene gondoskodniuk.

Ha mindezek alapján eldöntötted, hogy mi az, amit szívesen elkészítenél magad, akkor nincs más hátra, mint ötleteket gyűjteni, tervezni, megbeszélni egy alkalmas időpontot a segítőiddel, összeülni, és mindent bele! Tegyetek be kellemes háttérzenét, szerelkezzetek fel némi harapnivalóval, és alkossatok önfeledten! Amellett, hogy közben is jól érzitek magatokat, igazán egyedi dolgokat készíthettek, amelyek nagyon személyessé tehetik a dekorációt, és a vendégek álla le fog esni, hogy ezek a Ti kezeitek munkái.

Akkor se keseredj el, ha esetleg nincs olyan ismerősöd, aki segítséget tud Neked nyújtani. Erre a célra szervezzük egy dekoratőr partneremmel a kifejezetten menyasszonyoknak szánt workshop-unkat, amelynek keretében szakszerű iránymutatással készítheted el a kívánt műve(ke)t. Mi gondoskodunk az alapanyagokról is, Neked csak a jókedvedet, a kreativitásodat és a barátnőidet kell hoznod! Részletekért keress bizalommal itt: www.brillara-eskuvoszervezes.hu/#kapcsolat

 

Kellemes alkotó perceket kívánok Nektek!

Mit kér és mit kérdez az anyakönyvvezető?

Elismerem, nem túl izgalmas téma, de fontos, ezért beszélni kell róla. Lássuk tehát, mi mindent érdemes tudni az anyakönyvvezetőnél való bejelentkezésről.

A házasságkötési szándékot legkorábban 12 hónappal és legkésőbb 30 nappal a házasságkötés tervezett időpontja előtt kell bejelenteni. Ez tehát azt jelenti, hogy az esküvő legkorábban a bejelentéstől számított 31. napra, legkésőbb pedig a 12 hónap letelte előtti dátumra tűzhető ki.

Fontos, hogy Magyarország bármely anyakönyvvezetője összeadhat Titeket, de a bejelentést ott kell megtenni, ahol az esküvőt szeretnétek.

A bejelentkezéshez a következő iratokra lesz szükségetek:

  • személyi igazolvány VAGY jogosítvány VAGY útlevél
  • lakcímkártya
  • születési anyakönyvi kivonat

Amennyiben az anyakönyvi kivonat nem áll rendelkezésre, úgy az bármely település önkormányzatának anyakönyvvezetőjétől beszerezhető ( személyazonosság igazolására alkalmas, érvényes okmány kell hozzá). A kivonat kiállítása illetékköteles, az illetéket 2.000.- Ft értékű illetékbélyeg formájában kell leróni. Az ügyintézési határidő 8 nap.

Ha valamelyikőtök elvált, akkor be kell mutatnia az előző házasság felbontását tartalmazó házassági anyakönyvi kivonatot.

Ha valamelyikőtök özvegy, akkor be kell mutatnia a volt házastárs halotti anyakönyvi kivonatát VAGY a házastárs halálát megjegyzésként tartalmazó házassági anyakönyvi kivonatot VAGY a házastársat holtnak nyilvánító, illetőleg halál tényét megállapító jogerős bírói határozatot tartalmazó házassági anyakönyvi kivonatot.

Névviselés:

A bejelentés során nyilatkoznotok kell a házasságkötés utáni névviselésről, illetve a leendő gyermekeitek névviseléséről (természetesen csak a vezetéknevekről :-)).

Vitéz János és Tündér Ilona példáján levezetve a lehetőségek a következők.

1. Mindketten megtartják a saját nevüket: Vitéz János és Tündér Ilona.

A gyermekek lehetséges vezetéknevei ebben az esetben: Vitéz, Tündér, Vitéz-Tündér vagy Tündér-Vitéz.

2. A feleség felveszi a férj teljes nevét –né toldalékkal: Vitéz János és Vitéz Jánosné.

A gyermekek lehetséges vezetékneve ebben az esetben: Vitéz.

3. A feleség a saját neve elé felveszi a férj vezetéknevét –né toldalékkal: Vitéz János és Vitézné Tündér Ilona

A gyermekek lehetséges vezetékneve ebben az esetben: Vitéz.

4. A feleség a saját neve elé felveszi a férj teljes nevét –né toldalékkal: Vitéz János és Vitéz Jánosné Tündér Ilona.

A gyermekek lehetséges vezetékneve ebben az esetben: Vitéz.

5. A feleség felveszi a férj vezetéknevét a sajátja elhagyásával: Vitéz János és Vitéz Ilona.

A gyermekek lehetséges vezetékneve ebben az esetben: Vitéz.

6. A feleség felveszi a férj vezetéknevét, és azt kötőjellel a saját vezetéknevéhez illeszti: Vitéz János és Vitéz-Tündér Ilona.

A gyermekek lehetséges vezetékneve ebben az esetben: Vitéz, Vitéz-Tündér.

7. A feleség felveszi a férj vezetéknevét, és azt kötőjellel a saját vezetéknevéhez illeszti: Vitéz János és Tündér-Vitéz Ilona.

A gyermekek lehetséges vezetékneve ebben az esetben: Vitéz, Tündér-Vitéz.

8. A férj felveszi a feleség vezetéknevét a sajátja elhagyásával: Tündér János és Tündér Ilona.

A gyermekek lehetséges vezetékneve ebben az esetben: Tündér.

9. A férj felveszi a feleség vezetéknevét és azt kötőjellel a saját vezetéknevéhez illeszti: Vitéz-Tündér és Tündér Ilona.

A gyermekek lehetséges vezetéknevei ebben az esetben: Tündér, Vitéz-Tündér.

10. A férj felveszi a feleség vezetéknevét és azt kötőjellel a saját vezetéknevéhez illeszti: Tündér-Vitéz János és Tündér Ilona.

A gyermekek lehetséges vezetéknevei ebben az esetben: Tündér, Tündér-Vitéz.

11. A házastársak kölcsönösen felveszik egymás vezetékneveit, és azt kötőjellel a saját vezetéknevükhöz illesztik: Tündér-Vitéz János és Tündér-Vitéz Ilona.

A gyermekek lehetséges vezetékneve ebben az esetben: Tündér-Vitéz.

12. A házastársak kölcsönösen felveszik egymás vezetékneveit, és azt kötőjellel a saját vezetéknevükhöz illesztik: Vitéz-Tündér János és Vitéz-Tündér Ilona.

A gyermekek lehetséges vezetéknevei ebben az esetben: Vitéz-Tündér.

Fontos, hogy a magyar névviselési szabályok szerint a vezetéknév legfeljebb két, kötőjellel elválasztott tagból állhat. Ha tehát az egyik fél vezetékneve már eleve ilyen, akkor ahhoz nem illeszthető egy másik kötőjellel újabb tag. (Pl. Kovács-Szabó-Kis nem lehetséges.)

Lényeges az is, hogy minden esetben valamennyi gyermeknek ugyanazt a vezetéknevet kell viselnie (nem lehet pl. az egyik Vitéz, a másik Tündér).

A lakodalmas vacsora megkoronázása: a torta

A lakodalom egyik csúcspontja, mikor kialszanak a fények, és begördül a pompás esküvői torta, tűzijátékkal a tetején. A vendégek körülállják a párt és a tortát, majd a Menyasszony és a Vőlegény közösen felvágja azt.

Ez csak egy a számos megoldás közül, ahogy a tortát prezentálhatjátok a násznépnek, de kezdjük az elején.

Az esküvői torta kiválasztása egy a szervezés legkellemesebb feladatai közül, legalábbis az édesszájúaknak. Többnyire ugyanis kóstolás előzi meg. (Ha a cukrászat nem ajánlja fel ezt a lehetőséget, akkor azt tanácsolom, inkább nézzetek másik lehetőség után...) Így tesztelhetitek a tortával kapcsolatos egyik fő szempontot: az ízvilágot. Ezt nem szabad félvállról venni! Szinte biztos vagyok benne, hogy mindenki járt már olyan esküvőn, ahol a gyönyörű torta megízlelve óriási csalódást okozott. Elég kellemetlen volna, ha azt látnátok, hogy egy falat után csaknem minden vendég tányérján ott marad a megkezdett szelet...

Az ízek kiválasztásakor vegyétek figyelembe, hogy:

- milyen évszakban lesz az esküvő (pl. nyáron inkább a könnyebb, gyümölcsösebb ízek a nyerők),

- a vacsora vége és a torta felszolgálása között többnyire csupán 2-3 óra telik el, ezért azt is gondoljátok végig, hogy a vacsora könnyebb vagy nehezebb fogásokból áll, illetve desszerttel zárul-e.

Több emeletes tortának a különböző szintjei eltérő ízesítésűek is lehetnek, így nagyobb eséllyel talál minden vendég az ízlésének megfelelőt. Ha nagyon ízlik Nektek egy nem hétköznapi párosítás, például a fehércsokis-levendulás vagy a csokis-gránátalmás, akkor jó, ha a biztonság kedvéért emellé választotok egy kicsit hagyományosabb ízt is. 

Amennyiben valamelyikőtök vagy a násznép egy vagy több tagja valamilyen ételallergiában szenved, esetleg cukorbeteg, akkor több megoldás is elképzelhető. Az egyik, hogy a legkisebb, felső emelet "mentes", a másik, hogy egy külön "mentes" tortát is rendeltek. Szerencsére a legtöbb cukrászat ma már vállalja ezeknek a süteményeknek az elkészítését is, így senkinek nem kell lemondania az édes élvezetről.

Még mindig az ízesítéshez kapcsolódva: a legtöbb pár - teljesen érthető módon - előnyben részesíti a tejszínes krémeket a vajas krémekkel szemben. Tudnotok kell azonban, hogy a tejszínes krémmel készült torta kevésbé strapabíró, ezért többemeletes torta alsó szintjére rizikós választás lehet. Erre többnyire a cukrászok is felhívják a figyelmeteket, és érdemes hinni nekik. Ha ragaszkodtok a tejszínes krémhez, akkor jó megoldás lehet a tortaállvány.

Az esküvői torta másik sarkalatos pontja a díszítés. Egyre többször találkozhatunk a hagyományos marcipántól (illetve a - tévesen - fondant-ként emlegetett cukormáztól) eltérő bevonattal: csokilapocskákkal vagy -rudakkal, krémbevonattal, és természetesen megemlítendőek a "meztelen" torták is. Ha megvan a bevonat, jöhet a dekorálás: cukor-, marcipán és élővirágok, szalagok, gyümölcsök, tortatüll és számos díszítési mód közül választhattok. Érdemes előtte nézelődni az interneten, és ha nagyon megtetszik egy-egy stílus, dekor, akkor arról képet vinni magatokkal a találkozóra.

Mindenképp tisztázandó még a kiszállítás kérdése. Egyértelmű, hogy a tortát az esküvő napján kell a helyszínre vinni, ahol előtte beszéljétek meg, hogy tudják-e tárolni a tortát. Az az elfogadható, ha biztosított a megfelelő, a többi ételtől elkülönített hűtés (egyéb esetben néhány cukrászda vállal esti, tehát kifejezetten a tortavágás előtti kiszállítást). Nem tanácsolom, hogy a tortaszállítás felelősségét valamelyik családtagra vagy barátra hárítsátok, már csak a szállítás során esetleg bekövetkező rongálódás miatt sem.

Ha nem szeretnétek hagyományos tortát, választhatjátok az ún. minitortákat is, amelyek rendkívül mutatós összképet adnak, és ráadásul a felvágással sem kell bíbelődnötök, hiszen minden vendégre egy minitorta jut. Tudnotok kell azonban, hogy ezek általában drágábbak, mint az "egybetorták", mert egyesével díszítik valamennyit, így több munkát igényelnek.

És akkor térjünk vissza a felszolgálás kérdésére: a hagyományos megoldást vázoltam a bevezetésben, de sokan gondolják úgy, hogy ők ennél nagyobb figyelmet szeretnének szentelni a tortának. Ha Ti is közéjük tartoztok, akkor jó szívvel ajánlom Nektek a desszertasztalt, amelyet ma már számos cukrászat elkészít. Cupcake-ek, cake-pop-ok, macaron-ok és számos más "aprósütemény" közül választhattok, amelyek egyéb dekorációs elemekkel együtt körülölelik a fantasztikus esküvői tortát, kialakítva ezzel a lélegzetelállító összhatást. Ez a sütimennyország, amely a dekoráció ékköve lehet!

Ízletes kóstolókat és örömteli torta-tervezést kívánok!

 

 

süti beállítások módosítása